12/20/2010

Egyperces: Őszi jelenet

Hat órát és negyvenhárom percet ülltem némán a kocsárdi váróteremben,mégis csak tíz perc telt el. Nem volt csatlakozás. Testem dermedt volt, lelkem nehéz.A táskarádió az ölemben, mondhatni vele egy hullámhosszon vagyok. Hirtelen megszüntem létezni az órák hosszat tartó tíz percben amit tulajdonképpen az állomáson töltöttem ,zsebemben a gyűrött vonatjeggyel .A lídércnyomást egy egy sóhajjal bocsájtottam ki a szervezetemből .Egyszerűen csak a szívem dobogását hallottam és nézelődtem.Először történt velem ilyensmi: nem csak néztem, ezúttal láttam is.
Egy jelenet. A Valóság mázával bevonva.Bukott színház, pocsék előadókkal. Keresed az Ajtót, de a függöny eltakarja. Voltaképpen ekkor éreztem magam igazán egyedül...jó lett volna elmenekülni, ott és akkor felpattanni arra a Piros kerékpárra, melyet megboldogult nagyapám vett nekem az első nyugdíjából.Feladni mindent, ami  akkor körülvett és lekötelezett. Csak végig hajtani a  hosszú poros úton, melyet gyermekkoromban sokszor boldogan  megtettem.Hol sírva, hol nevetve,amely mindig a rétre vezetett. Ott  voltam először igazán boldog, bánatos, szerelmes.Ott láttam először szitakötőt, fogtam és szalasztottam káposztalepkét,kérték meg a kezem gyermekláncfűből készített gyűrűvel,fogadtam örök hűséget. Meghatározó pillanatok voltak ezek, melyek ott és akkor korántsem tűntek annak. De most már tudom hogy azok voltak. Ott akartam lenni...a réten.Ott és akkor.A vágy egyre gyorsabban lüktetett és röpített a szélell szemben,hirtelen életre kelt bennem, valami, valaki értékes.Maradjunk annyiban, hogy ,,Ő,,. Felkapott és nem akart letenni (nem mintha szerettem volna,élveztem a landolást) Egyszerre repültem és zuhantam, táncoltam az esőben, állatokat szeretgettem, fákat ölelgettem, felkúsztam a nap sugarára ,a felhőkön szeretkeztem , és onnan nevettem le a Színpadra. Feldobtam a katicabogarat és szerelmet vallottam neki. Pillanatok alatt átfestettem mindent egy nagy ecsettel.Nagy utat tettem meg létem körül az órák hosszat tartó néhány percben. Talán a világ szélére, ott ahol a csillagok érintik a földet és kicsiszék nélkül, puszta kézzel leszedhettem őket egy nagy kosárba. Elégedett voltam magammal és öntelt ,talán túlságosan. Először éreztem magam igazán gazdagnak és kielégültnek. Csak egyetlenegy csillag hiányzott ékességeim közül,melyek közül néhányat hosszú hajamba akasztottam...a Legszebb! Nagy levegőt vettem, kicsit csípeszkedtem...megérintettem.Ekkor jött a Haragos Villám.Magas volt és durva hangon szólított meg : ,, jegyeket, bérleteket,, Akkor abban a pillanatban az Ég beborult és a csillag is eltűnt. Az ablak mellé húzódtam és könnyeztem.Törött voltam,viszont éber, mert mivel  is érhettem volna el többet ,minthogy ablakülést szerezni egy hideg vonaton egy kopár őszi reggelen?! 
Ez rád is vonatkozik,viszont te más vagy mint én. Miben vagy más? Vagy talán csak mindketten azt hisszük.Századunk mindannyiunkat  kitett néhány alapvető hatásnak, mint a feudalizmus,egzisztencializmus, strukturalizmus, s valamiféle képpen reagálunk is ezekre,de attól még mindannyiunkat  szellemi elkötelezettségünk , valamint öntudatra ébredő mozgalmaink formálnak , befolyásolnak. Még téged is, habár ezt még nekem is nehéz elhinni.
Nézz magadra.Ne csak engem bámulj. Te is pont ugyan azt a szart eszed mint én. Így együtt,mégis külön ugyanabban a koordináta rendszerben, járaton,fülkében,ülésen ,vécében, vonatnak a fogságában és védelmében haladunk előrre. Egymásrautaltságban,közös érdekképviseletben egymásra találtunk.De mégis olyan más vagy, mint én. Te a menyországban hiszel, én a reinkarnációban. Az én álmaim kockásak, neked nincsenek. Te őr vagy, én rab. Uralkodó vagy, én alattvaló.A te gyermeked képregényeken fog felcseperedni,az enyém alkotni fog. Te képeket mutatsz  majd neki : fényképet, látképet, életképet,torzképet,ábrándképet. Én példaképet. Te a gépekhez értessz, én a zenéhez.Te csalni fogsz, én csalódni.. Csak ülsz és kifele nézel,egyenletes kopoltyúlégzéssel.   
A semmi ködfoltjait bámulod...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése